|
Fauna |
|
Vidd a kurzort a képekre!
A Skandináv-hegység szimbolikus állata a rénszarvas (Rangifer tarandus) amely megél még Grönlandon és a Spitzbergákon is. Norvégia déli területein, különösképpen a Hardangervidda Nemzeti Parkban található meg. Testét csokoládébarna, fekete, illetve fehéresszürke szőrzet borítja. Az agancs a legtöbb szarvasra jellemző, ám a rénszarvas különleges amiatt, hogy nemcsak a bikáknak, hanem a teheneknek is van agancsuk. A rénszarvasok testméretei is igen különbözőek lehetnek: testhosszuk 120–220 cm, marmagasságuk 87–140 cm, testtömegük pedig 60-318 kg. Csapatokban, csordákban jár, s így vonul nyaranta az északabbra fekvő területekre. A csapat vezetője legtöbbször egy öreg, tapasztalt nőstény. Nem válogatós, füvek, levelek, lágy szárú növények, rügyek, erdei gyümölcsök, gombák, zuzmók, szerepelnek étlapján. Az eszkimók még mindig az ősi vadászati módszert alkalmazzák, kihasználva a szarvasok gyenge látását
A szürke farkas (Canis lupus) nem igazán hegyi állat, inkább az erdős területeket kedvelik, a hegyekbe csak alkalomszerűen mennek fel. Szerencsére ma már Magyarországon is védett. Szaglása és hallása egyaránt kitűnő: ha megfelelő a szél iránya, akár 2–2,5 km-ről is megérzi a rénszarvas szagát; szelíd farkasok 6 km-ről is válaszoltak egy ismerős ember farkasüvöltést utánzó hangjára – a valódi farkasüvöltést valószínűleg jóval messzebbről is meghallják. Látásuknak különösen a mozgást érzékelő funkciója kiváló. A farkast túlzás nélkül tartják a legintelligensebb ragadozónak. Agytérfogata 150–170 cm³; különleges értelmi képességei a társas életmód eredményeként fejlődtek ki. A farkas főleg rendkívül szervezett szociális csoportokban, úgynevezett falkákban él. A falka kommunikációjának elhíresült módja az úgynevezett farkasüvöltés, amikor a farkasok kórusban énekelnek.
A nagy növényevők közül megtalálható itt a pézsmatulok (Ovibos moschatus) is, ami már évezredekkel ezelőtt kihalt, de a 20. század elején sikerrel újratelepítették Dovrefjell-Sunndalsfjella Nemzeti Parkban. Néhány példányukat szabadon engedték Svédországban, Rogen környékén is. Télen nagyobb, nyáron kisebb csordákban vándorol megszokott útvonalakon; a területeihez ragaszkodik. Táplálékát (fű, sás, zuzmók) gyakran a hó alól ássa ki. Szélviharban a csorda tagjai egymás felé fordulnak, összedugják a fejüket, és leheletükkel melegítik egymást. A hímek látványos rivalizálása miatt a faj meglehetősen ismert: a két állat lehorgasztott fejjel fut egymásnak olyan erővel, amivel egy kisebb gépjárművet több méterre lökhetnének el. Ezt addig ismétlik, amíg az egyik fél meg nem hátrál. A Természetvédelmi Világszövetség besorolása alapján a pézsmatulok nem veszélyeztetett faj, ezért húsát eszik, bundájából gyapjút szőnek.
A barna medvék (Ursus arctos) nem igazán hegyi állatok, inkább az erdős területeket kedvelik, a hegyekbe csak alkalomszerűen mennek fel. A barna medve a gyakorlatban tipikus mindenevő; megeszik gyakorlatilag mindent, legyen az fű, gomba, gyökér, erdei gyümölcs, éppen rovar, kisemlős vagy szarvas méretű zsákmány. Nyáron elsősorban növényeket, terméseket és hagymákat fogyaszt. Táplálék után kutatva előszeretettel ássa ki az üreglakó állatokat, mint például az egereket, mormotákat. Több esetben megfigyelték a barna medvék kannibalizmusát: főleg az idősebb hímek hajlamosak arra, hogy felfalják a fiatalokat. A téli nyugalmi időszak a tél elején kezdődik, és a helyi viszonyoknak megfelelő ideig tart. Leginkább május és június között párzanak. A természetben körülbelül 25 évet élnek, állatkertben azonban az 50 éves kort is megérhetik.
A négy nagy északi ragadozó egyike az eurázsiai hiúz (Lynx lynx), amik nem igazán hegyi állatok, inkább az erdős területeket kedvelik, a hegyekbe csak alkalomszerűen mennek fel. Nappali pihenőjét valamilyen rejtett helyen tölti, ami lehet egy hasadék, barlang, üreg vagy nagyon sűrű bozót. Helyenként borz- vagy hódvárakba is behúzódik nappalra. A vadászterület annak minőségétől függően 20-60 négyzetkilométer lehet. Egyetlen éjszaka alatt akár 20 kilométernyi távot is megtehet. Többnyire magányosan jár, territóriumát vizeletének szaganyagával jelöli meg. Az állat tápláléklistája a kisemlősöktől (az egerektől) az őzekig és a szarvasborjúig terjed. Egyik legfontosabb zsákmányuk a nyúl. Méteres ugrásokkal vetik rájuk magukat, és mancsukkal ütik le őket. Az ivarérettséget 1,5-2 éves korban éri el. Az újszülött apróságok 250-300 grammosak. Fülnyílásukat még finom bőrredő fedi. Szemüket a 12. napon nyitják ki. Az elválasztás után a kölykök még egy évig az anyjukkal maradnak.
A hegyekre inkább jellemző állat a sarki róka (Vulpes lagopus), különösen annak fehér változata, bár az úgynevezett kék változat is megtalálható a hegység északi részén. Ez a fajta különösen veszélyeztetett helyzetben volt egészen a vadászatuk betiltásáig. A sarki rókák meglehetősen kis termetű állatok: magasságuk 25–30 centiméteres, testhosszuk pedig átlagosan 55–70 centiméter hosszú, amihez körülbelül 30 centiméteres farok kapcsolódik; testtömegük 2,5–8 kilogramm között mozog. Füleik a hőleadás csökkentése érdekében meglehetősen kicsik, és egész testüket dús szőrzet borítja. Még talpuk is szőrös. A sarki rókát tömött bunda borítja, melyet évente kétszer vált. Két természetes színváltozat ismert, a „fehér” és a „kék”. A sarki rókák alapvetően más állatokra vadásznak, táplálékuk zömét lemmingek teszik ki. Előfordulási területük kiterjedése és példányszámuk is nagyban függ a rendelkezésre álló rágcsálók mennyiségétől. A sarki róka monogám, a párok rendszerint együtt maradnak a március-áprilisi párzási időszakon kívül is.
A hermelin (Mustela erminea) általában a nedves élőhelyeket kedveli. Leginkább a nyílt területek, így a mezők, rétek, folyó- és tópartok lakója. A hegyvidékeken 3400 méter magasra hatol fel. Obligát ragadozó: elsősorban kisebb rágcsálókat, madarakat fogyaszt; jobb híján a rovarokra, lárvákra, vagy akár a dögevésre is ráfanyalodhat. Technikás, ügyes vadász. Gyorsaságának köszönhetően nála nagyobb állatokat is zsákmányolhat. A nappalt rendszerint átalussza, és alkonyatkor indul portyára, de ha éhes, fényes nappal, az emberek szeme láttára is vadászik. Napszállta felé nagyon élénk és virgonc. Az ivarérettséget a nőstény 6-7 hónaposan, a hím egy évesen éri el. Elválasztás után még több hétig együtt maradnak anyjukkal, aki vadászni tanítja őket; az ivarérés után a hím utódok új vadászterületet keresnek, a nőstények viszont egyes esetekben anyjuk territóriumán maradnak. Túlélési esélyük erősen függ a zsákmánykínálattól. Természetes ellenségei főként a baglyok, rókák, macskák – valamint az ember, aki értékes bundája miatt csapdázással ritkítja számát.
A rozsomák (Gulo gulo), nem igazán hegyi állat, inkább az erdős területeket kedvelik, a hegyekbe csak alkalomszerűen mennek fel. A rozsomák magányosan vadászik 2000 km² körüli revírjén, annak határait illatmirigyével, vizeletével, ürülékével jelöli meg. Életritmusával nem követi a sarkvidéki nappalok és éjszakák váltakozását, néhány óránként pihen, majd újra vadászni indul. Legfeljebb 18 évig élhet, de a vadonban 8–10 év után elpusztul. Mérete ellenére jól mászik fára, de főleg a talajon tartózkodik. Téli álmot nem alszik. Nyáron a lemmingeket ássa ki, a rénszarvas- vagy jávorszarvas-borjakat próbálja elfogni, a tundrán portyázva a télről maradt tetemeket és gyümölcsöket fogyaszt. A párzási idő májusban van, a pár néhány hetet együtt tölt. A rozsomák hajdan hatalmas területen terjedt el, megtalálható volt még Lengyelországban és Litvániában is. Az ember – csakúgy, mint más ragadozók esetében - valóságos irtóhadjáratot vezetett ellene, ennek következtében létszáma jelentősen csökkent.
|
|
Flora |
A magas kőris (Fraxinus excelsior) 20–40 m magas, lombhullató fa. Törzse karcsú, egyenes, lombozata laza, koronája nagy. A fiatal fák koronája gyér, ágaik meredeken felfelé törnek. Korán, még a lombfakadás előtt, többnyire március–áprilisban, viszonylag rövid ideig virágzik. Virágait a szél porozza be, ezért sok virágport termel. Termései télen is az ágakon maradnak. Kedveli a meszes talajt. Erősen tápanyagigényes, ezért méretesebb példányokat csak mély termőrétegű, valamint lejtőhordalék talajokon érdemes ültetni. A köves, sziklás talajon jól megél; középhegységeink egyes szurdokerdőiben, illetve meredek véderdőben fő fafajjá vált. Fája értékes: sűrű, kemény és rugalmas. Főleg a bútoripar hasznosítja. Virágpora erősen allergén hatású.
A törpehanga (Kalmia procumbens) örökzöld, erősen elfásodó, heverő szárú, nagy felületeket szőnyegszerűen benövő törpecserje; ágai elérhetik az 50 centiméter hosszúságot, gyakran legyökereznek, gazdagon elágaznak. A törpehanga mészkerülő magashegységi növény. A nagy szélerősség szárító hatását és a -30 Celsius fok körüli hőmérsékletet károsodás nélkül elviseli. Gyakran igen magas kort ér meg, de egy 50 évesnél idősebb növény törzse sem vastagabb 6-7 milliméternél. A virágzási ideje június-július között van.
A molyhos nyír (Betula pubescens) általában nem éri el a 10 méteres magasságot és ritkán haladja meg a 100 éves kort. Töve gyakran korhadásnak indul. Úgy tűnik, hogy az óceáni éghajlatot jobban kedveli, kimondottan kontinentális éghajlatú vidéken már nem fordul elő. A molyhos nyír nyír- és fűzlápokon Észak- és Közép-Európában honos, délen leginkább a hegyvidékeken fordul elő, 1600 méter magasságig. Számos változata van. Izland legelterjedtebb őshonos fafaja. A közönséges nyírhez hasonlít, de koronája kevésbé karcsú. A kéreg világosbarnás, helyenként ezüstfehér is lehet, de a törzs alsó részén nem találunk rajta sötét színű, repedezett, varas mezőket, mint a közönséges nyírnél. Levelei csak egyszer fűrészes szélűek, körvonaluk kerekdedebb. A molyhos nyír a tartósan nedves, nyirkos, tápanyagban közepes, bázisokban szegény, savanyú talajokat kedveli. A virágzási ideje április-május között van.
A norvég partmenti erdők nem csak tűlevelűekből állnak. A déli részen, egészen a Trodheim-fjordig, a lombos erdők dominálnak. A fő fafajták a rezgő nyár (Populus tremula) és amelyek kisebbségi fajokként előfordulnak az alpesi zóna nyírfaerdeiben is. Magassága 20 – 30 méter. Gyökérsarjakat képez. Koronája kezdetben igen laza, később inkább kúp alakú, végül gömbölyded vagy szabálytalanul több részre tagolódik. Törzse ritkán egyenes, többnyire kissé hajlott. Kétlaki. A nyerstalajok ideális pionír növénye. A világos fekvést, a laza, tápanyagban gazdag talajt kedveli. A virágzási ideje március–április között van.
A gleccserboglárka (Ranunculus glacialis) 5-20 centiméter magas, kopasz, évelő növény. Szára felemelkedő vagy felálló, egy- vagy többvirágú. A tőlevelek húsosak, vastagok, sötétzöldek, mélyen három hasábra tagoltak, a hasábok egyenlőtlenül bevagdaltak, tompa csúcsú cimpákkal. A szárlevelek ülők, szabálytalanul tenyeresen hasogatottak, cimpáik lándzsa alakúak. A felálló virágok 15-20 milliméter szélesek, 5 fehér, rózsaszín vagy sötétvörös szirommal. A csészelevelek szőrösek, rozsdabarnák, maradók. A gleccserboglárka 2300 métertől 4300 méter magasságig, mészben szegény törmeléken, sziklarésekben él. A virágzási ideje július-szeptember között van.
Alpesi növényzet a svéd-norvég határon a közönséges boróka (Salix lappponum). Kétlaki növény. Lassan növő, fényigényes, szárazságtűrő faj, amely meszes és mészmentes talajon egyaránt megél. Az egyes tűleveleket kettő–hét évenként hullatja le. Régóta használják fűszernek, főznek belőle lekvárt és borókapárlatot, és felhasználják a gin, jenever ízesítésére is. A csípős, édes-kesernyés, zamatos, nagyon aromás ízű bogyójából desztillálják a borókaolajat, ami fűszer- és likőreszenciák alapanyaga. Fűszerként frissen vagy szárítva, egészben vagy őrölve használjuk.
Az orvosi angyalgyökér (Angelica archangelica) Észak-Európában, a hegyvidékeken honos, hazánkban is termesztett. Kétéves növény, gyökerét már a középkori kolostorok kertjében termesztették és használták fűszerként. Gömb alakú ernyős virágzata van, átmérője kb. 20 cm. Júliusban és augusztusban virágzik. A növény levele és gyökere saláták, főzelékek, mártások ízesítője. Egyes országokban a növény szárát cukorban főzve kandírozzák, és tápszerként fogyasztják. Különlegesen kellemes, aromás illata és édeskésen kesernyés íze miatt az Altvater típusú likőrök, gyomorkeserűk alapanyaga. Illóolajat, angelikasavat, cukrot, keserű anyagot tartalmaz. Felhasználják még teakeverékek, vizelethajtó borok, étvágyjavító, szélhajtó, izzadást megszüntető, idegerősítő gyógyteakeverék készítésénél.
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Megnevezés: Norvég Királyság
